brunnibegyes
brunnibegyes
Galambok rózsával
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Elérhetőségem

fseregy@azet.sk

     
Számláló
Indulás: 2007-02-12
     
Brünni begyesek Nagylégen
Brünni begyesek NAGYLÉGEN Az ismert állatorvosi intézkedések feloldása után éves kihagyással újra megrendezte a Brünni begyesek tenyésztőinek negyedik szakkiállítását a XVII. Csalllóközi galambkiállítäs keretein belül – Zdenek Pichlík emlékére. Az emlékiállítás megnevezés a tagok számára különös jelentőséggel bír a klubtagok számára mivel Zdenek Pichlík volt az egyik alapító tagja a klubnak. Az ő eltávozása a tenyésztői paradicsomban fájdalmasan érintett mindenkit, akik őt ismerték. A helyi szervezőknek koszönhetően maga a kiállítás mély benyomást keltett. Ezerötszáz kiállított galamb, száznegyvenöt kiállító, három országból mindennél jobban szemlélteti, hogy a csallóközi kiállitás egyre fokozottab jelentőségel bír a kíállítók és a galamb kedvelők körében. Úgy gondolom, hogy a kiállítás egyetlen hiányossága a helyiség térbeli méretei voltak, így a három sorban elhelyezett ketrecek jelentősen megnehezítették az érdeklődők és a szervezők munkáját és természetesen csökkentette a látogatók komfortérzetét is. A 89 bejelentett brüni begyesből 84 drb volt kállítva.Tizenhét a fajtának külonböző szín és razváltozatát képviselte. Megelégedésel állapíthatjuk meg , hogy a kiállított galambok sokszínűsége és egyre javuló minősége a klub ötéves munkájának kiválló bizonyítványa. Azt már csak sajnálni tudjuk, hogy a klubtagok fele élt a kiállítások lehetőségével. Kiválló minőséget képviseltek a fekete, a kék feketeszallagos és sárga valamint vörös fehérszallagos galambok . Ellentétben a fehér és fekete babos adós maradt az előző évek minőségével. Az értékelésnél előfordult két kizárás és egy galamb a nem megfelelő rajzolata miatt nem volt értékelve. A klubverseny keretében kiosztásra kerültek a bajnoki címek, melyeket az 559 sz. ketrecben levő sárga galamb, tenyésztője M. Zaňát, fekete galamb az 539 sz. ketrecben, tenyésztő J. Cintula és fiatal fekete az 545 sz. ketrecben, tenyésztője. Letušek.L. A „ Klub mester“ címet Seregy.F nyerte az 548 sz. kalitkában levő egyszínű fekete galambjával, valamint szabad osztályban M. Zaňát 562 sz. ketrecben levő vörös fehérszalagos illetve a 583 sz. ketrecben levő szívhátú fekete galambjával. A „Kiállítás bajnoka“ címét J. Cintula a 605 sz. ketrecben levő kék feketeszalagos galambjával M. Zaňát 613 sz. ketrecben levő vörös fehérszalagos galamjával nyerték el. A területi kiállítás tisztelet díját Seregy F. 574 sz. ketrecben levő izabella és J. Cintula 535 sz. ketrecben levő fekete galambja nyerte el. A légi polgármester „ Kiállítás legszebb galamja“ díját M Zańát 611 sz. ketrecben kiállított vörös fehérszalagos galambja nyerte el. A brünni begyesek IV. Szakkiállítása megmutatta, hogy ennek a gyönyörű galambfajtának a tenyészete egyre magasabb színvonalat ér el úgy mennyiségben, de főleg minőségben. Ez kötelezi a klubtagokat és egyben inspirálja is a tenyésztőket, hogy a galambvilág ennek a gyöngyszemének egyre nagyobb figyelmet szenteljenek. Az érdeklődők az alábbi telefonszámon léphetnek kapcsolatba a klub titkárával, aki tanácsokkal és tenyészanyaggal áll az érdeklődők rendelkezésére szlovák nyelven , ha valaki magyar nyelven szeretne érdeklődni akkor a következő telfonszámot hívja. Tel. Sz.: +421908 578 265-szlovák Grebáč J Tel Sz : +421905 493 379-magyar Seregy F
     
Óra
     
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Linkek
     
Háttérzene
     

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG